Székelyhíd általános bemutatása

Székelyhíd község a Partiumban, Bihar megye nyugati részén fekszik, néhány kilométerre a román-magyar határtól. Az Érmellék egyik legjelentősebb települése.
Az Érmellék elnevezéssel először 1455-ben találkozunk. Nevét az Érről, a Berettyó legfontosabb mellékpatakáról kapta, amiről Ady Endre, e vidék nagy szülöttje így ír:
„Az Ér nagy, álmos furcsa árok,
Pocsolyás víz, sás, káka lakják,
De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna
Óceánig hordják a habját.”

Az Ér elnevezés a XIII . századtól ismert . Anonymus írja , hogy amikor Ősbő és Velek seregeik élén Bihar bevételére indultak , a székelyek elébük mentek .
Székelyhíd eredete messze , a nemzetségi birtoklást megelőző időbe nyúlik vissza. Első lakói a X–XI. század fordulóján a központi hatalom által idetelepített székelyek voltak. Három nemzetségüket a magyar szállásterületeket övező határ három részén: az észak-nyugati, a déli és a harmadikat- a legnépesebb és legjelentősebb nemzetségüket-, a Meszes hegység felé, a Nyírségben és az Érmelléken telepítették le. Az Érmellék, a Nyírség és Bihar a fejedelmi Ond törzs szállásterületéhez tartozott. A X. században Pest megyéből idetelepítettek két nemzetséget: a Nyírségbe az Ákos, a bihari területekre a Káta nemzetséget, hogy a gyepűőr székelyek mellett védelmezzék a központi hatalom birtokait. Az így megerősödött királyi uradalom már a XIII. század előtt lerakta a középkori települések egy részének alapján.
A székely század királytól kapott kiváltsága volt a vámszedés is. Székelyhíd az Ér vízfolyásainak átkelőhelye volt, ahol több irányba haladó fontos kereskedelmi utak kereszteződtek, ezért vámhíd jelentőséggel bírt, ahol az áthaladó kereskedőknek vámot kellett fizetniük . Innen származik Székelyhíd neve: hid - hiduá - alán -kabar eredetű szó, átkelőhely , vagyis a székelyek hídja.
A XII. század végén már a Gutkeledek birtoka. A tatárjárást követően a Dunán túlról Biharba került Geregye nemzetségbeli Pál országbíró kezén találjuk. Hatalmas birtokokat szereztek Biharban, várakat épitettek: Adorján , Sólyomkő , Sebesvár. Hatalmukat IV. László király törte meg 1277 - ben miután a Borsák segítségével bevette Adorján várát. 1278 - ban a király Váradon gyűlést tartott 7 megye számára, ugyanitt Székelyhídat visszaadta Gutkeled nemzetségbeli Dorog fia Péternek.
Székelyhíd a XV. század elejével kezdődően tűnik ki a környezetéből. A Gutkeledek Dorogi ( Székelyhídi ) ágának kihaltával birtokuk a koronára szállt , amit Zsigmond király 1402 - ben Albisi Márton fiának , Dávid mesternek - zólyomi és bihari ispán - és testvérének, Lőrincnek adott . Hamarosan vásártartási szabadalmat kapott : oppidum Zekulhyd. Majd koronabirtok, 1402-ben pedig albisi Zólyomi Márton fiai Dávid és Lőrinc a birtokosai. A Zólyomiakkal való összeházasodás révén a csanádvármegyei Makó családra szállott az itteni várkastély és részbirtok, melyet a család utolsó férfisarja, László, 1563-ban kelt végrendeletében, nővére fiának, Szokoly Györgynek hagyományozott, de amelyet még ugyanazon évben János Zsigmond donatiojából Varkocs Tamás bahari főispán és váradi főkapitány szerzett meg. Az új birtokos itt tartotta lakodalmát Telegdy Katalinnal. Míg a község a XIII.század végén még igénytelen falu volt, addig az albisi Zólyomiak alatt már várossá emelkedett és nagy lendületett vett.
1417 - ben vásártarrtási jogot kapott . Ezt eleinte egy alkalommal : Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén , február 2 - án , az ünnepet követő vagy megelőző napokon tartották. Mivel évente egy vásár nem tudta lebonyolítani Székelyhíd kereskedelmi forgalmát , ezért a XVI . századtól már második alkalommal , szeptember 29 - én , Szent Mihály napján is tartottak országos vásárt . Székelyhíd vására rendelkezett mindazon jogokkal , amelyek a szabad királyi városok vásárait megillették . 1459 - ben a hat Bihar megyei vásár közül jelentőségében a székelyhídi vásárhely az első helyekre került .
Székelyhíd a XV . század első felétől az Érmellék legismertebb vámos vásárvárosa lett .
Mátyás király 1460 - ban engedélyezte a Zólyomiaknak , hogy kőből vagy fából várkastélyt építhessenek . Feltételezhetően ekkor bővítették , építették át a templomát is , gótikus stílusban . 1514 júniusában bihari keresztesek Lőrinc pap vezetésével elfoglalták Székelyhíd várát , templomát feldúlták , négy Zólyomit meggyilkoltak . Székelyhíd ekkor már virágzó mezőváros volt . 1451 és 1513 között 7 diákja tanult külföldi egyetemeken . A vár felújítását a tragikus sorsú Zólyomi Dávid ( 1598 - 1649 ) kezdte el, még mielőtt I . Rákóczi György jószágvesztésre és életfogytiglani börtönre ítélte . A vár helyreállítását , négy sarokbástyás várrá való átalakítását Rákóczi is folytatta . Az építkezéseket saját tervei alapján az a Heller Gábor vezette, aki a gyalui várat is átalakította .
1660 májusában kegyetlen ostromot állt ki a vár. Szejdi Ahmed budai pasa 25 ezer fős sereggel indult II.Rákóczi György ellen. Útközben megtámadta Debrecent, feldúlta a hajdúvárosokat, lerombolta a pocsaji várat.Szentjobb vára önként behódolt,de Székelyhíd ellenállt, mire a török bosszúból lemészárolta az ide menekült embereket.
I. Lipót császár 1661 júniusában ígéretet tesz a törökellenes párt vezérének, Kemény Jánosnak, hogy Székelyhíd és Kővár átadása fejében katonai segítséget ad. Raymund Montecuccoli, a magyarországi császári sereg főparancsnoka azonban későn érkezett. Kolozsvárott, Kőváron és Székelyhíd várában császári őrség maradt.A székelyhídi német őrség 1664.január 1-én azonban fellázadt és átálltak Apafi Mihály fejedelem oldalára.A vasvári béke következtében Várad és a Partium a töröké marad, ráadásul az Erdély nyugati határát védő Székelyhíd várát le kell rombolni.Az Érmellék egyetlen igazi várát 1665 februárjában - békében a béke fejében - felrobbantották!Hiába érvelt a vár kapitánya, Boldvai Márton az erőd fontossága mellett
A XVIII. században gr. Dietrichstein volt a földesura, 1830-tól pedig gr. Stubenberg Józsefnek van itt nagyobb birtoka és szép kastélya, mely egyes részeiben még Zólyomi építmény. 1604-től 1661-ig a község az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá tartozott..
Az 1867-es kiegyezés pezsdítően hatott a gazdasági élet minden területére.
Felgyorsult a vasúthálózat kiépítése, ami nagyban segítette az értékek cseréjét.A Monarchiában érvényes vámunió szellemében mehetett a gabona,vágómarha az osztrák és cseh tartományokba,cserébe ipari termékek érkeztek.Hosszú idő kellett,de 1887 júliusában átadták a Nagyvárad - Érmihályfalva,illetve az ebből kiágazó Székelyhíd - Margitta vasútvonalat is.De mindennél fontosabb,hogy megszűnt az Érmellék addigi elzártsága,ami serkentőleg hatott a gazdasági életre,az emberek mindennapjaira.
Székelyhíd sajtótermékeivel tűnt ki. A kiadott hetilapok fontosnak tartották az egész Érmellék tájékoztatását: Érmellék (1881-84),Érmelléki Híradó (1885-89),Székelyhíd és Vidéke (1840), Érmellék és Rézalja (1847), Székelyhídi Napló (1911-14).
Székelyhídon 1874-ben elrendelték a " tűzoltószerek " beszerzését,majd 1878.július 14-én megalakult a Székelyhídi Önkéntes Tűzoltó Egylet,1879-ben pedig megtörtént a zászlószentelés.A székelyhídi Tűzoltó Egyletnek köszönhető a " kapitányvíz " ötlete, azaz egy 2 hl-es hordóban készenlétben kellett tartani - minden portán - a vizet a tűzoltás esetére. Országosan kötelezővé tették ezt az újítást (1989). József főherceg indítványára Székelyhídon alakult meg elsőként a " gyermek tűzoltószakasz "(1887.június 26.). 1890.szeptember 10-16 között nagy hadgyakorlatot tartottak az Érmelléken.Szemlét tartott I. Ferenc József császár - király is, aki gróf Stubenberg József kastélyában lakott. A rendfenntartás a tűzoltóságra hárult. 1902.július 9-én József főherceg, a tűzoltószövetség védnöke látogatta meg a tűzoltótestületet. A jeles eseményt azzal az emléktáblával örökítették meg, amely a református templom előcsarnoka falán található. Természetesen nemcsak császár - királyok, főhercegek jártak Székelyhídon, de 1820.december 24-én gróf Széchenyi István is átgyalogolt Diószegről.
Székelyhídon 1881-ben " Korcsolya és Csolnak Egylet " működött. Akár turistacsalogatók is lehetnének, ma 2005-ben! Sajátos, egyéni lenne, ráadásul vonzó és jövedelmező. De hol vannak már a nádrengetegek között megbúvó tavak, melyeknek csendjét csak a suhogó nádasok és a szárnyaikkal, lábaikkal a vizet hasogató tömérdek madár zaja törte meg. Nagy hiba volt, de az Ér mocsarainak lecsapolásával elúszott a hal, elköltöztek a fészkelő, vagy csak átvonuló madarak,eltűntek a nádasok!
Az I. világháborút követően, az Érmellék ármentesitésének, legkövetkezetesebb képviselője Gönczi Sándor ( 1894, Kismarja - 1983, Nagyvárad ) kultúrmérnök.A budapesti műszaki egyetemen kultúrmérnöki képesitést szerzett, és visszatért Székelyhídra. Magánmérnöki irodát nyitott: birtokügyletekkel,adásvételek lebonyolításával, földtulajdonok kataszteri nyilvántartásával foglalkozott.Önszántából kezdte kutatni az Érmellék földtani viszonyait és meggyőződött, hogy az ármentesítés után felszabaduló talaj tiszta hordalékból áll, amiből a legkiválóbb termőföldé válik.
A környék földbirtokosai ellenezték a tervet. Volt, aki a termővé tett föld kisajátításától tartott , mások attól , hogy nem lesz hol kacsákra vadászniuk.
Megkeresték Aurel Lazar és Zigve Nicolae ügyvédeket , befolyásos politikusokat is.
Meghallgatták , megértették őket, de közbejött a gazdasági válság , majd a Károly -erőd - vonal , az úgynevezett Tankárok építése .
Gönczi Sándor Az Érmellék műszaki feladatai cimmel tartott előadást . Állami költségvetést kért a vizek megszelídítésére . Közben a Földtani Intézet kutatói talajmintát vettek , majd elkészítették a térség talajismereti térképét . Ennek ismeretében a minisztérium az Érmellék " vízterének " mielőbbi hasznosításáról döntött . Egy 30 km - es szakaszon állami támogatással elkezdődött az Ér szabályozása . Az eseményre reflektált az ottományi születésű Szentmihályiné Szabó Mária (1888 - 1982) írónő cikke : Amikor motoros hajókon juthatunk el az Értől az Óceánig ( Új Magyarság , 1944 . január 9.) .
Az Érmellék végső lecsapolása 1966 - 70 között zajlott hatalmas erővel , hatalmas gépekkel . Sok száz kilométernyi mellék - és levezetőcsatornát építettek , és beépítettek több száz zsilipet , melyek a lefolyó víz mennyiségét szabályozták . Ezzel végképp eltűnt az ősi érmelléki tájkép .Van valami közös az Ecsedi láp és az Érmellék lecsapolásában . Sem a XIX . század legvégén , sem a XX . század derekán nem vették figyelembe a természetvédelmi szempontokat . Nem törődtek a folyók és a környezetük természetes adottságaival . Döntő volt , hogy olcsón lehessen gabonát termeszteni . Pedig Hunfalvy János ( 1820 - 1888 ) geográfus már leírta : " Ne csak gátak építtessenek , hanem arról is gondoskodjanak , hogy ott ahol kell , és akkor amikor kell , az illető földterületeket meg is lehessen vizesíteni . "
A XIX . század közepétől az 1844 - ben " honfiúsított " gróf Stubenberg család a székelyhídi uradalom feje Korszerű , dinamikusan fejlődő mezőgazdaságot alakítottak ki . Építkeztek , hisz Fényes Elek szavai szerint "régi modorú zárdához hasonlító urasági kastély , ennél különb az új magtár a piaczon". Fellendül a gazdasági élet, takarékpénztár és járásbíróság működik . Gyógyszertára is volt . Ez volt az Érmellék legelső gyógyszertára ( 1700 - tól ismert a Penkert - patika ) . Itt lakott , és innen látta el feladatát Bihar vármegye egyik főorvosa . A község temetőjében nyugszik Dr. Gombos Dániel megyei főorvos, aki harminc even át dolgozott a Polgári élethez való lexikon című munkán, melynek azonban csak az első kötete került sajtó alá. A lakosok kaszinót, polgári olvasó egyesületett, takarékpénztárat, korcsolyázó és csolnakázó egyesületet, vadásztársulatot és temetkezési egyesületett tartanak fenn. Itt téglagyár is működött. A községhez tartozott a Schweizer puszta.
A Központi Szálloda és Vendékfogadó (Bisztricsányi István , majd az Ádám család tulajdona ) adott helyet a vándor színésztársulatoknak , így került Székelyhídra 1843 . november 4 - 24 . között Demjén Mihály truppjával Petőfi Sándor . Míg betegeskedése nem akadályozta , szórakoztatta a község lelkes közönségét , amely " a diószeginél talán egy fokkal még polgárosodottabb volt " - írja Dávid Gyula ( Petőfi Erdélyben ) .
De a szereplésénél is maradandóbb emléke Székelyhídnak , hogy nagy nemzeti költőnk itt tartózkodása alatt beleszeretett a patikus Penkertné lányába, Teodorovics Rózába , aki ihletője volt a költő " A szerelem , a szerelem . . . " kezdetű versének .